Hivatalosan is a Milanban folytatja pályafutását a világ egyik legjobb védője
Ami pár napja még csak egy nagyon erős kacsának tűnt, mára hivatalossá vált. Leonardo Bonucci aláírt az AC Milanhoz!
A 30 éves védőért (bónuszokkal együtt) 44 millió eurót fizetnek a piros-feketék a Zebráknak. Ez az összeg erősen áron alulinak tűnik, ami sok drukker számára ki is verte a biztosítékot, ugyanis Bonuccit tartja a mértékadó Transfermarkt is a világ jelenlegi legértékesebb hátvédjének. Miközben a klub sorra utasította el az 55-60 milliós angol ajánlatokat, most "valamiért" megelégedtek egy ennél lényegesen kisebb összeggel is, ami több, mint furcsa. A váltásban egyébként a pletykák szerint a játékos beteg kisfiának a(milánói) kezelése, valamint az Allegrivel való megromlott viszonya is közrejátszott.
A lényeg azonban, hogy a 70-szeres válogatott játékos többé nem az Öreg Hölgy labdarúgója. Új klubjánál pedig a Juvénál kapott 4 helyett 9 millió eurót fog keresni szezononként, amivel (Higuain előtt) a Serie A legjobban kereső labdarúgójává lép elő. A szerződése pedig 2022-ig szól majd a kínai tőkével megerősített milánói sztárcsapatnál.
(Ezzel az is eldőlt, hogy az elmúlt pár évben a világ legerősebb védelmi egységének tartott és a szurkolók által csak 'BBC'-ként emlegett Barzalgi-Bonucci-Chiellini hármas megbomlik, legalábbis klubszinten.)
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.