Minden idők legjobb kapusát érte ezúttal a megtiszteltetés, hogy aranyba önthetik a lábát...vagyis az ő esetében a kezét!
Ugyanis Buffont szavazta meg a 2016-ban a világ(az internet segítségével), hogy megkaphassa a GoldenFoot, azaz "Aranyláb" díjat. Az elismerést Monte Carloban maga a monacói herceg, II. Albert adta át a legendás hálóőrnek.
A díjat az egyik legnagyobb elismerés megkapni a labdarúgás világában, ugyanis minden évben azok közül kerül ki a díjazott, aki elmúlt 28 éves és nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sokat tett/tesz a labdarúgás fejlődéséért, népszerűsítéséért.
Az olasz kapuslegenda minden kitételnek maximálisan megfelelt és évek óta a benne volt az aktuális 10 jelöltben, idén pedig sikerült maga mögé utasítani mindenkit.
Ezzel Gigi Buffon lett az aktuálisan Juventusban játszó játékosok közül a harmadik Pavel Nedved(2004) és Alessandro Del Piero(2007) után. Ez rekord, ugyanis az Öreg Hölgyön kívül egy másik klub sem adott még 2 játékosnál(Milan) többet. Továbbá szintén élen járnák a díjak elnyerésében a 'Superman' mostani győzelmével az olaszok is a nemzetek rangsorában. A már említett Del Piero és Buffon mellett ugyanis korábban már a 'farkasok' legendája Francesco Totti és az éppen a Bresciaban levezető Aranylabdás Roberto Baggio is letehette már a lábnyomát aranyból a Legendák sétányán Monte Carloban. Az olaszokat a brazilok követik 3 világbajnok klasszisuk által(Ronaldo, Roberto Carlos, Ronaldinho).
A díj korábbi nyertesei:
2003 | Roberto Baggio | ![]() |
![]() |
2004 | Pavel Nedvěd | ![]() |
![]() |
2005 | Andrij Sevcsenko | ![]() |
![]() |
2006 | Ronaldo | ![]() |
![]() |
2007 | Alessandro Del Piero | ![]() |
![]() |
2008 | Roberto Carlos | ![]() |
![]() |
2009 | Ronaldinho | ![]() |
![]() |
2010 | Francesco Totti | ![]() |
![]() |
2011 | Ryan Giggs | ![]() |
![]() |
2012 | Zlatan Ibrahimović | ![]() |
![]() |
2013 | Didier Drogba | ![]() |
![]() |
2014 | Andrés Iniesta | ![]() |
![]() |
2015 | Samuel Eto’o | ![]() |
![]() |
2016 GoldenFoot győztese - Gianluigi Buffon (38 éves kapuslegenda)
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.