Marottáék előálltak egy tervezettel, hogy mennyit ajánlanának a párizsiaknak a csatárért cserébe és, hogy mekkora fizetést tudnának számára biztosítani, ha Torinóba igazolna. (+szavazás)
Mint tudjuk Marotta és csapata nagyon jól keverik a kártyákat hiszen az utóbbi években olyan klasszisokat sikerült a csapat támadó szekciójába csábítani, mint Tevez és Mandzukic. A következő talán éppen a 29 éves uruguayi lehet.
A PSG-vel 2018-ig szerződésben álló játékos fizetése jelenlegi klubjában évei 9,5 millió euró, amivel nem kérdés, hogy a Juventus nem képes versenyezni. Cavaninak Torinóban 6 millió euró lenne az alapbére (ezzel ő lenne a legjobban kereső játékos a fekete-fehéreknél), ami teljesítmény és eredménybónuszokkal 6.5-ig mehetne fel szezononként. Persze ennél többek között az angol klubok is jóval erősebb kondíciókat tudnának biztosítani, de nálunk nem lenne garantált minden évben a Bajnokok Ligája szereplés, ami a Juvénál már minden évben gyakorlatilag adott.
Szóval, ha az uruguayi válogatott sztárja engedne a fizetési igényéből, akkor elindulhatna az alkudozás a PSG-vel. A Transfermarkt által 40 millióra taksált támadóért a Zebrák maximum 35 millióig mennének el. A kérdés, hogy ez a dúsgazdag franciáknak ennyi elég lenne-e, ha tudnák, hogy a játékos abban az esetben is távozni szeretne, ha a nyáron Ibrahimovic szinte biztosan elhagyja őket?
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.