A keret nem változik a télen?!

Marotta célja, hogy minden változatlan maradjon a nyárig, de...

marotta_juventus_2014_2015_356x237.jpg

A zebrák igazolásokért felelős igazgatója szerint Allegrivel és Nedveddel egyeztetve arra jutottak, hogy a keret alkalmas a célok elérésére (Scudetto megvédése, valamint BL és Coppa Italia döntőbe jutás), ezért nincs szükség januári "foltozásra", viszont ezáltal elengedni sem szeretne senkit...Pogbát pláne nem!
Mindössze 1 játékos van, akit mégis megpróbálna már most (első körben kölcsönbe) megszerezni Marotta, ez pedig Gündögan, akihez viszont továbbra is ragaszkodik a Dortmund. Így viszont a torinóiak részéről vélhetően nyárig várni fognak egy komolyabb ajánlattal a középpályás megszerzését illetően.
Közben azt is kijelentették az Öreg Hölgynél, hogy Cácerest sem engedik el a nyár előtt, sőt a lejáró szerződését, akár 1 évvel meg is hosszabbíthatják, amennyiben az uruguayi elfogadja a csapaton belüli szerepét és játéklehetőségét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) BL (4) bl (1) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) Juventus (52) juventus (54) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) monaco (1) Monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t

süti beállítások módosítása