A Porto csapatától érkező klasszis szélső védő iránt mind a 2 manchesteri alakulat élénken érdeklődik
A nyáron a zebrák 26 millió euróért vásárolták a portugál bajnokság legjobb védőjét, aki egyre több szerephez jut a csapat eddigi első számú balhátvédje Evra mellett, akinek egyértelműen az utódjának szánják a következő szezontól.
Ennek ellenére az United 28-29 millió eurót, a City pedig akár 33-35 milliót sem sajnálna érte 2016 nyarán. A transzferre vélhetően nem lesznek vevők Marottáék, akik nem véletlenül kötöttek 2020-ig szerződést a 24 éves brazillal. Mindenesetre látszik, hogy a City ellen parádézó játékos iránt az angol klubok is komoly érdeklődést mutatnak, ezek igazolják, hogy rövid időn belül a világ egyik legjobbja lehet a posztján.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.