Vajon jövő nyáron már tényleg semmi nem mentheti meg a Juvét attól, hogy eladja legértékesebb játékosát, vagy ahogy most is történt, továbbra is hűen fogja szolgálni az Öreg Hölgyet?? + Szavazás
A legtöbb "szakember/jós" ezen a nyáron is azt várta, hogy távozik a francia középpályás, ám nem így lett(mi megmondtuk). Jövőre ezek a hangok (és addig is vélhetően) még erősebbek lesznek.
Az már most biztos, hogy Agnelliék 100 millió euró alatt nem fogják elengedni a 22 éves kincsüket, szóval, aki komolyan gondolja, hogy elviszi őt Torinóból, annak vagy 100 millió + még egy játékost, vagy 110-115 milliót kell majd letennie az asztalra.
Ez pedig leszűkíti a kört, mert ekkora összeget 1 játékosért cserébe csak az alábbi klubok képesek fizetni: Bayern, Real Madrid, Barcelona, PSG, Man City és a Chelsea. Abből a legkomolyabb kérőknek a Barca és a Chelsea tűnt a nyáron, a spanyolok 90, míg az angolok 100 milliót ajánlottak Pogbáért, ám még ez is kevésnek bizonyult, mivel a középpályás maradni akart, annak ellenére, hogy a mostani bónuszokkal maximum 5 milliós éves fizetését mind a két érdeklődő azonnal megduplázta volna neki (respect).
Marotta korábban már kifejtette, hogyha a következő szezonban is remekel a francia, és a hazai EB is jól szerepel majd akkor az ára biztosan 100 fölött marad. Viszont azt is elmondták a vezetők, hogy mivel a Juventus gazdaságilag stabil és egyre csak erősödik (BL döntő, Adidas belépése stb...), így még egy ilyen horribilis ajánlat esetén sem biztos, hogy megválnának tőle, csak abban az esetben, ha maga a játékos kérné erre őket. Szóval, ha maradni akar, akkor vélhetően jövőre is viselheti tovább a frissen megkapott 10-es mezt és építheti az útját a Juventus lengeda válás felé, a döntés elsősorban rajta áll. A zebrák pedig szinte biztos, hogy jól járnak majd, akár marad, akár megy a legértékesebb gyémántjuk.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.