Carlos Tevez jövőjével kapcsolatban egyre több fejlemény lát napvilágot. Megy, vagy marad? Ha megy, akkor lehet, hogy mégsem tér még haza, de akkor miért távozna? + Szavazás
A 31 éves világklasszis támadó szerződése 2016 nyaráig érvényes a zebráknál. A viszonya pedig az ő, a csapat, a szurkolók és a vezetőség szerint is rendkívül harmonikus és tiszteleten alapul.
A napokban mégis felvetődött, hogy esetleg klubot váltana. A Boca Juniors csapatát mindenki (még a Juve szimpatizánsok is) megértené, mert mindenki tudja, hogy egy nap ott fogja a szögre akasztani a stoplisát az Apacs becenévre hallgató csatár.
Viszont az Atltetico Madrid már bevallotta, hogy szívesen elvinnék őt Spanyolországba, mert Simeone edző ragaszkodik hozzá (Mandzukic távozása esetén elsősorgban) és minden követ megmozgat, hogy elvigye az argentint Torinóból.
A PSG, ahol több honfitársa is játszik szintén elvinné. Mivel 1 év van hátra csak a szerződéséből a nagyjából 12 millió eurós kivásárlási ár egyik csapatnak sem jelentene akadályt.
De tegyük fel a kérdést, ha Tevez már úgy is csak 1 évet akar Európában maradni, akkor miért hagyná el azt a helyet, ahol sikert sikerre halmozott (és halmozhat még), és ahol tökéletesen megbecsülik őt?!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.