Osztályzatok, elemzés: Juventus - Barcelona 1:3

Beszámoló, a játékosok pontozásos értékelése, statisztika és a mérkőzés legjobbja rovat a berlini Bajnokok Ligája döntőjéről.

pogbavsmessi.jpg

BÜSZKÉK LEHETÜNK! A Berlinben rendezett BL döntőjében maximálisan helytált a csapat a Világ talán jelenlegi legjobb csapatával szemben. Bátor játékkal rukkoltunk elő, és nem csak méltó, hanem egyenrangú ellenfelei voltunk Messiéknek (akit egyébként szinte teljesen kikapcsoltunk) és végig izgalmassá és szorossá tudtuk tenni a mérkőzést. Sajnos azonban Barzagli meccshiánya, Chiellini hiánya és egy elképesztő napot kifogó Iniesta már túl sok volt nekünk, még úgy is, hogy Buffon legalább 3 akkora bravúrt mutatott be, amire talán senki nem lett volna képes a Földön. Vélhetően Pirlot is utoljára láthattuk zebracsíkos szerelésben, aki szintén mindent megtett a győzelem érdekében.
Jövőre újra megpróbáljuk, reméljük újból megmutatjuk, hogy tökéletesen ott van a helyünk Európa élmezőnyébe immár, mint bizonyított alakulat. Fino alla Fine!

A mérkőzés góljai: Morata (55. perc) illetve Rakitic (4. perc), Suarez (68. perc), Neymar (97. perc)

Statisztikai adatok:

- Labdabirtoklás: 39% vs 61%
- Kaput eltalált lövés (zárójelben a próbálkozások száma): 6(14) vs 8(18)
- Szöglet: 8 vs 6

Pontozás:

LaStampa.it

Buffon 6 - Evra 6, Bonucci 6.5, Barzagli 6.5, Lichtsteiner 6 - Pirlo 6, Pogba 7.5, Marchisio 7 - Vidal 6 - Tevez 6, Morata 7
Cserék: Pereyra 0, Llorente 0, Coman 0

Goal.com

Buffon 7 - Evra 5, Bonucci 6, Barzagli 6, Lichtsteiner 6 - Pirlo 5, Pogba 5, Marchisio 6 - Vidal 5 - Tevez 6, Morata 7
Cserék: Pereyra 0, Llorente 0, Coman 

Juventus.blog.hu

Buffon 7.5 - Evra 5.5, Bonucci 6, Barzagli 5.5, Lichtsteiner 6 - Pirlo 6, Pogba 6, Marchisio 7.5 - Vidal 5.5 - Tevez 6, Morata 6.5
Cserék: Pereyra, Llorente, Coman

Az összesített pontok alapján a Barcelona elleni mérkőzés legjobb játékosai holtversenyben:

Gianluigi Buffon, Claudio Marchisio, Alvaro Morata (összindex: 6,83)

2oaonnu52772-kjrh-u1050537043229ibb-640x360_lastampa_it.JPG

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) bl (1) BL (4) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) juventus (54) Juventus (52) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t

süti beállítások módosítása