Calciopoli: Moggi felmentve

Ezek után egyre jogosabbnak tűnik a Juventus kártérítési kérelme a szövetség felé, nem is beszélve az elvett Scudettokról

moggi-juve.jpg

A 2006-os botrány kirobbanásakor az első számú közellenségnek számító Luciano Moggit a 2 legsúlyosabb vád alól felmentették, így bebizonyosodott, hogy nem manipulálta a bíróküldést és a bajnokság végkimenetelét ezáltal.
Erre úgy reagált az egykori klubvezető, hogy 9 évnyi bohóckodás volt csupán és egy nagy lufi a Calciopoli, ahol ő semmi rosszat nem tett.

Csak, hogy ezt ennyivel nem lehet elintézni, ugyanis a legnagyobb levét ennek az akkori aktuális bajnok a Juventus szenvedte el, akitől elvettek 2 bajnoki címet és visszasorolták a másodosztályba, ezzel évekre visszavetve őket az európai elittől, ahova sok év elteltével idén tértek vissza igazán.
Ezért sem mellékes, hogy mindezért a torinóiak 440 millió eurós kártérítést követelnek a FIGC-től. Az Internek odaítélt Scudettot vélhetően már nem veszik és adják vissza a zebráknak, de 1-et még talán van esély visszakapni, amit elvettek ugyan az Öreg Hölgytől, de senkinek nem ítélték oda.

Kíváncsian várjuk a bonyolult ügy folytatását, és a kedvező (zsáknyi pénzzel járó) döntéseket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) BL (4) bl (1) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) Juventus (52) juventus (54) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) monaco (1) Monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t

süti beállítások módosítása