Meddig juthatnak az égszínkékek?

Avagy mit várhatunk Conte legénységétől a franciaországi kontinens viadalon? Várható legerősebb felállás, latolgatás + szavazás a cikkben!

hi-res-084b7b4683f1bbbe8785a2ad52796ee3_crop_north.jpg

A sqadra azzurra (ahogy gyakran lenni szokott) nem esélyesként érkezik a tornára részben ezért is, ezúttal is minden más ország mégis az esélyesek között tartja számon. Egy biztos a németeken kívül az olasz válogatott az, amelyiket soha nem lehet leírni egy világeseményen sem, tehát a mostani francia EB-n sem.
4 évvel ezelőtt is sokan legyintettek a keretre, ami végül Buffon, Pirlo és Di Natale vezérletével végül csak eljutott a fináléig (igaz ott már, a csoportkörrel ellentétben nem tudták felvenni a versenyt a csúcsra járatott spanyolokkal).

Idén annak ellenére már nem lesz Pirlo, hogy sérülések miatt hiányzik Verratti és Marchisio, valamint Montolivora sem számíthat a gárda, helyette T. Mottában és Paroloban bízik Conte mester...ő tudja.
Elől pedig néhány éve még Totti, Del Piero, Di Natale, Cassano, Toni, vagy éppen egy jó EB-t kifogó Balotelli versenget a támadó szekcióba kerülését, most a Juve cserecsatára(Zaza), egy közepes Premier League együttes gólerős centere(Pellé) és egy formán kívüli Inter támadó(Éder) próbálkozhat majd a góllövéssel. (Bár a nemrég még olasz gólkirály (Immobile) is magára találhat a torna folyamán.)

A hátsó alakzatra kár is a szót pazarolni, a komplett Juve 4-ese magabiztosan a világ elitjében van évek óta, nincs ez most sem másként, erre pedig bátran lehet alapozni a kiélezett mérkőzéseken.

A világklasszis formában játszó Insignét valamiért keveset foglalkoztató Conte érzésünk szerint az "örök jolly jokerét", azaz Giaccherinit fogja favorizálni bármelyik pozícióba, hol pótlásra lesz szükség, vagy nem lesz biztos a dolgában. A másik ilyen játékos a nagy jövő előtt álló és Franciaországban bizonyítható Bernardeschi lehet, aki támadásban szinte bármelyik poszton képes lehet a különbséget jelenteni.

Így állhat majd fel Conte olasz válogatottja az E-csoportban:

ablkorbahu.png

Ha Conte kellően feltudja tüzelni a játékosokat és a rutinos klasszisok megrázzák magukat (pl: De Rossi), akkor a csapat idén is eljutnak akár a legjobb 4 közé is...onnan meg ki tudja, mindenesetre az elvárás most nem olyan nagy és talán ez is az azzurrók malmára hajthatja majd a vizet.

A JUVENTUS.BLOG.HU által vélt esélyek az olaszok csoportellenfelei ellen:
Belgium ellen: Gy: 20% D: 50% V: 30%
Svédország ellen: Gy: 40% D: 40% V: 20%
Írország ellen: Gy: 60% D: 30% V: 10%

Íme az E - csoport beosztása:

E-CSOPORT
Június 13. 18.00 Írország–Svédország Saint-Denis, Stade de France
Június 13. 21.00 Belgium–Olaszország Lyon, Stade des Lumières
Június 17. 15.00 Olaszország–Svédország Toulouse, Városi Stadion
Június 18. 15.00 Belgium–Írország Bordeaux, Matmut Atlantique
Június 22. 21.00 Olaszország–Írország Lille, Stade Pierre-Mauroy
Június 22. 21.00 Svédország–Belgium Nizza, Allianz Riviera

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszen 2016.06.09. 16:45:27

Az olaszok 1982 óta (leszámítva a hazai pályán rendezett 90-es vb-t) 6 évente vannak világversenyen dobogón. Ez 2 év múlva esedékes. Idén max. tisztes helytállás, vagy csúnya lebőgés várható.

boka10 2016.06.09. 21:24:25

@eszen: Bízzunk benne, hogy most is érem jön :)

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) bl (1) BL (4) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) Juventus (52) juventus (54) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t

süti beállítások módosítása