Újabb 4 évre Platini az UEFA elnöke
Újabb 4 évre Platini az UEFA elnöke

Az egykori 3-szoros Aranylabdás vetélytárs nélkül lett újraválasztva A Juventusban korábbi legendás játékosa 2007 óta az Európai Labdarúgó Szövetség első embere. A francia sportvezető most kezdi meg 3. ciklusát az UEFA élén, ami további 4 évre szól.A korábbi zseniális…

A Juve kimentené Falcaót
A Juve kimentené Falcaót

A Machesternél nem jöttek be a kolumbiai támadó számításai, de a Monaco is túladna rajta. Irány Torinó? Nagyon fordult a világ Ramadel Falcaoval, aki talán rosszul döntött mikor a (túl) sok pénzt választva az Atletico Madridból a Monacoba igazolt. Noha nem mintha ott kevésbé…

Hoppon maradhatnak a Pogbáért versenyző topklubok a nyáron
Hoppon maradhatnak a Pogbáért versenyző topklubok a nyáron

A vezetőség ugyanis egyértelművé tette, hogy szeretné megtartani legértékesebb játékosukat és nem áll szándékukban megválni tőle, hogy ez elég lesz-e az már a játékoson és az ügynökén is múlik. Miközben hétről-hétre, sőt szinte napról-napra jelennek meg újabb és…

Ronaldinho álomcsapata
Ronaldinho álomcsapata

A brazil klasszis összeállította az Álom11-ét, 2 olasz a Dream Teamben A Világbajnok, BL győztes és Aranylabdás (csak, hogy a legfontosabbakat említsük) játékos a Daily Mail újságírójának állította össze a saját Álomcsapatát. A sort minden idők legjobb kapusával…

Ki fizetheti ki a bűvös 100 millió eurót Pogbáért?
Ki fizetheti ki a bűvös 100 millió eurót Pogbáért?

Körvonalazódni látszik az a kép, amiről a játékos ügynöke beszélt. 4 klub kopogtathat be egy-egy megaajánlattal a torinóiak ajtaján a nyáron a francia elcsábításával kapcsolatban. Riola, a középpályás ügynöke korábban arról beszélt, hogy a világon összesen 6-7 olyan…

Madridból érkezhet fiatal középpályás
Madridból érkezhet fiatal középpályás

A spanyol foci egyik legtehetségesebb fiatal játékosa iránt érdeklődnek a torinói zebrák. Óliver Torres még csak 20 éves, de már alapember a spanyol U-23-as válogatottban. A roppant ügyes középpályást hazájában sokan az új Iniestaként emlegetik. Elképesztően jól cselez…

Íme a 20 legértékesebb kerettel rendelkező csapat a Világon
Íme a 20 legértékesebb kerettel rendelkező csapat a Világon

Természetesen mind a 20 csapat itt található Európában. A Real Madrid csapatának a játékosai érik együtt a legtöbb pénzt, a Juventus képviseli Olaszországot az első 10-ben. A Top20-ban összesen 5 ország képviselteti magát. Anglia delegálja a legtöbb csapatot, szám szerint…

Elképesztő közvetítési pénzek a Top ligákban
Elképesztő közvetítési pénzek a Top ligákban

Bemutatjuk Európa 5 top bajnokságának a tv-s közvetítéseiből szármező bevételi adatait. A Serie A-t, csak a Premier League előzi meg. Először is lássuk, hogy Európában az 5 legerősebb bajnokság külön-külön mekkora bevételre is tesz szert a televíziós jogdíjak…

A Bayern München és a Juventus védelme uralja Európát
A Bayern München és a Juventus védelme uralja Európát

Európa 5 legerősebb bajnokságát megfigyelve toronymagasan kimagaslik(illetve kialacsonyodik) a német és az olasz rekordbajnok, ami a védelmek kapitulálását illeti. Megvizsgálva Európa Top5 ligáját (angol, német, olasz, spanyol, francia) 2 csapat kimagaslik, ami a védelmeket…

Hivatalos: Giovinco elhagyta Torinót, Matri megérkezett
Hivatalos: Giovinco elhagyta Torinót, Matri megérkezett

Atom Anti már most Torontóban folytatja, míg a helyét nyárig egy másik korábbi Juvés támadó veszi át. A 28 éves Giovinco sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sem a Juventusnál, sem válogatott szinten, pedig többször is megkapta a lehetőséget rá, de nem tudta…

Az 5 legnagyobb olasz futball incidens és baki
Az 5 legnagyobb olasz futball incidens és baki

Mi Juventinok ízig-vérig odáig vagyunk az olasz futballért és minden egyes rá jellemző taktikai tulajdonságával együtt - még ha olykor 6 emberrel is védekezik a csapat - szeretjük, imádjuk és magasztaljuk a stílust, azok a pillanatok miatt, amiket annak idején Del Piero vagy…

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) BL (4) bl (1) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) juventus (54) Juventus (52) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t

süti beállítások módosítása