Zambrotta: A Juventus megnyerheti a BL-t
Zambrotta: A Juventus megnyerheti a BL-t

Az egykori világklasszis játékos a Zebráknál töltötte pályafutása legszebb éveit, de a Barcelona és a Milan csapataiban is megfordult. Szerinte a Juve képes megismételni a 2003-as elődöntőt és kiejteni a címvédő Real Madridot. Ancelottiról és, hogy kinek drukkol:"Volt…

Pogba ügynöke ismét nyilatkozott
Pogba ügynöke ismét nyilatkozott

Mina Raiola, a francia középpályás ügynöke szerint védence távozhat a nyáron, de, csak abban az esetben, ha a Juventus egy igen megfelelő ajánlatot kap, valamint a játékos is elérkezettnek érzi a pillanatot. A marad tehát közel sincs kizárva. A hírhedt játékosügynök…

A Serie A-ban nehezebb gólt lőni, mint a Premier League-ben
A Serie A-ban nehezebb gólt lőni, mint a Premier League-ben

Tevez szerint Olaszországban sokkal nehezebb betalálni az ellenfelek hálójába, mint Angliában. Az argentin 10-est annak apropóján kérdezték meg, hogy az angol első osztályú bajnokság után egy újabb topligában szerezheti meg a gólkirályi címet. Az Apacs becenévre hallgató…

Oscar a célkeresztben
Oscar a célkeresztben

A Chelsea középpályásával erősödhet a nyáron a Juve. Pogba távozása esetén minden bizonnyal a Zebrák lennének a brazil válogatott első számú kérői a nyáron. (+SZAVAZÁS)Dunga is megszólalt az ügy kapcsán. A 23 éves középpályást 2012-ben 25 millió euróért igazolta…

Calciopoli: Moggi felmentve
Calciopoli: Moggi felmentve

Ezek után egyre jogosabbnak tűnik a Juventus kártérítési kérelme a szövetség felé, nem is beszélve az elvett Scudettokról A 2006-os botrány kirobbanásakor az első számú közellenségnek számító Luciano Moggit a 2 legsúlyosabb vád alól felmentették, így bebizonyosodott,…

Vidal: Miénk a legerősebb középpálya
Vidal: Miénk a legerősebb középpálya

A chilei játékos szerint a Juventus megnyerheti már idén a Bajnokok Ligáját A 27 éves középpályás a nyári műtéte óta a szezonban legtöbbször csak árnyéka önmagának, és már a büntetőket sem tudja értékesíteni. Az önbizalmával azonban úgy néz ki nincs baj és újra…

Tevez jól másolta Pirlo szakterületét
Tevez jól másolta Pirlo szakterületét

Az argentin nyilatkozott a Roma elleni 1 pontot érő szabadrúgásgóljáról. "Folyamatosan próbálom tanulmányozni, hogyan is lövi Pirlo a szabadrúgásokat. Minden edzésen állandóan figyelem, hogyan is végzi el ilyen zseniálisan és folyamatosan igyekszem lemásolni a technikáját.…

Tevez interjú
Tevez interjú

Az Apacs beszélt arról, hogy mennyire tiszteli Del Piero számát, hogy szereti Olaszországot, és, hogy mit vár a hétvégi Milan elleni rangadóról. Az argentin támadó a Juventus Tv-nek adott egy hosszabb interjút, amiben nagyon jókedvűen és őszintén válaszolt a…

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) bl (1) BL (4) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) Juventus (52) juventus (54) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t

süti beállítások módosítása