Marchisiora fél év kihagyás vár

A "Juventus hercege" súlyos sérülést szenvedett a Palermo ellen, hosszú kihagyára számíthat

bbcxixfi5640-kceg-u10701107772392l2c-1024x576_lastampa_it.JPG

A zebrák 8-asát mindössze negyedórányi játék után hordágyon kellett levinni a pályáról a hétvégi bajnokin. Egyből látszott, hogy komoly a gond, és sajnos be is igazolódott az egyik legrosszabb labdarúgó sérülés, mégpedig, hogy elszakadt a középpályás térdszalagja.
A 30 éves játékos így előre láthatólag egy térdműtétre és 6 hónap kihagyásra számíthat. Ezzel az is biztossá vált, hogy a válogatottban is alapembernek számító Marchisio szolgálataira a nyári Európa Bajnokságon nem számíthat majd Conte mester.
A torinóiak számára a Scudetto szinte már zsebben, így a nagyobb probléma az azzurriban való pótlásával lehet. Ott elsősorban a Milan vezére, azaz Montolivo helyettesítheti, esetleg az USA-ban levezető Pirlo lehet az alternatívája a Juve középpályásának a franciaországi kontinenstornán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) BL (4) bl (1) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) juventus (54) Juventus (52) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t