Nézőcsúcs

Ennyién még soha nem látogattak ki egy mérkőzésre sem az új Juventus Arénába, mint a hétvégi Napoli elleni rangadóra!

9861_1318525361508023_3326773299467054499_n.jpg

A Juventus új stadionját 2011-ben adták át, a befogadó képessége pedig 41480 fő. Az arána roppant meggyőző, több, mint 90%-os kihasználtsággal megy gyakorlatilag az összes mérkőzésen. (40 ezer néző felett gyakorlatilag telt háznak tekinthető egy összecsapás.)
Az előző rekordot egy 3 évvel ezelőtti Bayern München elleni negyeddöntő jelentette (2:0-ra győztek a németek) 41111 nézővel. Ezt döntötte most meg a Napoli elleni győztes (Scudetto) rangadó, amit a hivatalos jelentések szerint 41310 számpár követett a helyszínről élőben!
Ez egyébként bevétel szempontjából sem egy elhanyagolható dolog, ugyanis csak ezen az egy (fantasztikus) estén 2,5 millió eurót zsebeltek be így a zebrák (jegyek: 2,1 millió euró + fogyasztás: 400 ezer euró). - Az érzékeltetés kedvéért: ez hozzávetőlegesen a mérkőzésen zseniálisan focizó Barzagli egy éves bére.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (5) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (58) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) BL (4) bl (1) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (2) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (5) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) juventus (54) Juventus (52) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (8) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (58) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (35) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (52) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (10) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t