Visszatértünk az elitbe!

Gianluigi Buffon nyilatkozata a Real Madrid legyőzéséről. A világklasszis hálóőr szerint nyerhettek volna több góllal is, de a döntetlen is benne volt a pakliban, így az 1 gólos győzelemnél fontosabbnak tartja, hogy a Juve partival volt a BL címvédővel, és ezáltal az Öreg Hölgy visszakerült oda, ahová a tradíciója alapján mindig is tartozott. Európa krémjébe!

10991258_775196382569041_4295277794979074365_n.jpg

„Az a legnagyobb dolog, hogy egy szinten teljesítettünk a Reallal. Mivel 3–1 ugyanúgy lehetett volna, mint 2–2, hideg fejjel belegondolva azt kell mondanom, hogy elégedettek lehetünk. Kemény mérkőzés volt, sok harccal, és mindig kisegítettük egymást, ugyanezt várom a visszavágótól is. A Real papíron erősebb nálunk, lelkesedésben, futómennyiségben és lelkesedésben azonban felülmúlhatjuk őket. Nem mindig az erősebb nyer, persze hosszabb távon azért már előjönnek a különbségek. Hogy miért nem néztem oda most sem, amikor rúgtuk a 11-est? A 2006-os világbajnoki döntő óta ezt teszem: egy saját szurkolót figyelek ilyenkor, és ha ő felugrik boldogan, akkor tudom, hogy gólt lőttünk.” – tett említést arról is, hogy miért fordul el a csapata büntetői közben a Superman becenévre hallgató ikon

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (19) 2018/19 (4) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (9) allegri (24) allianz stadion (1) álomcsapat (10) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (57) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) BL (4) bl (1) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (15) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (1) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (4) dybala (33) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (48) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (1) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (153) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (1) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) juventus (54) Juventus (50) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (31) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (25) oscar (6) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (18) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (6) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (56) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (34) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (51) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (9) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (1) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t