A Juve kimentené Falcaót

A Machesternél nem jöttek be a kolumbiai támadó számításai, de a Monaco is túladna rajta. Irány Torinó?

2015-02-18t105549z_67258549_mt1aci13399301_rtrmadp_3_football.JPG

Nagyon fordult a világ Ramadel Falcaoval, aki talán rosszul döntött mikor a (túl) sok pénzt választva az Atletico Madridból a Monacoba igazolt. Noha nem mintha ott kevésbé ment volna neki a gólgyártás, szimplán kiesett a topbajnokságot vérkeringéséből, ráadásul a hercegségbeliek pénze elkezdett apadni, így kapóra jött neki is és a csapatnak is van Gaal invitálása.
A vörös ördögöknél azonban egyre látványosabb a szenvedése, míg eleinte elvétve be-betalált és kezdték azt hinni előbb utóbb formába lendül a Premier Leagueben is, ez azóta sem következett be, sőt legutóbb már a keretbe sem nevezték, helyette az U-21-es csapatban kapott mindössze szerepet. Ezek után egyértelmű, hogy a nyáron nem fognak élni a manchesteriek az opciós vásárlási jogukkal, inkább visszaküldik őt eredeti kenyéradójához.
Ámde a Monaco már közel sincs kolbászból a kerítés, mint tavaly, és bár a klub stabilnak mondható, a csatár elképesztő 12 millió eurós éves fizetésétől már inkább megszabadulnának.

A 2004-es BL döntős alakulat 60 millió eurót fizetett a madridi csapatnak mikor leigazolták a 29 éves csatárt. A hírek szerint most bárkinek szívesen eladják, aki ennek a felét, azaz 30 milliót letesz nekik az asztalra.

Itt jön képbe a Juve, aki a korábbi árakkal nem tudott versenyezni, ám a folyamatosan erősödő gazdasági helyzete az olasz klubnak és egy esetleges BL 8 közé jutás nagyban segítené az új összeg előteremtését. (Arról nem is beszélve, hogy Pogba eladása esetén(ha! eladják persze) egyértelmű, hogy a befolyt összeget visszafektetik a keret megerősítésébe.)

A játékos számára is vonzó lehet újra kellemesebb klímában élni, valamint rendszeres BL részvevő csapatban játszani. A gond már csak a horribilis fizetése, de okulva korábbi hibájából, ha újra a legjobbak közt akar szerepelni engedni kell az igényeiből, ez egyértelmű.
Amennyiben a zebrák komoly ajánlatot tesznek majd neki a nyáron, úgy maximum a jelenlegi fizetése felét, azaz 6 millió eurót tudna keresni az Öreg Hölgy szolgálatában szezononként.
A kérdés, hogy ekkora csökkentést is bevállalna-e a Juventusba kerüléséért?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (19) 2018/19 (4) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (9) allegri (24) allianz stadion (1) álomcsapat (10) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (57) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) BL (4) bl (1) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (15) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (1) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (4) dybala (33) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (48) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (1) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (153) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (1) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) juventus (54) Juventus (50) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (31) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) Monaco (1) monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (25) oscar (6) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (18) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (6) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (56) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (34) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (51) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (9) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (1) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t