Osztályzatok, elemzés: Roma - Juventus 1:1

Beszámoló, a játékosok pontozásos értékelése (több szakportál által) és a mérkőzés legjobbja rovat.
Ezúttal szavazhattok is: Szerintetek eldőlt ezzel a Juve felé a bajnokság?

nevtelencas.jpg

A mérkőzés góljai: Keita (78. perc) , illetve Tevez (64. perc)
A mérkőzés összefoglalása: Az első félidőben egy veszélyes vendég kontrán kívül gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt, hacsak a sok szabálytalanságot nem tekintjük annak.
A második félidőre felpörgött a Juve és több lövésig is eljutottak, igaz nem sok veszély volt bennük. A kiállítás utáni szabadrúgást Tevez mesterien lőtte De Sanctis hálójába. Továbbra is támadott a zebrahorda, de a farkasok kezdtek éledezni és sok jó elfutásuk jött ezután. Az egyik után Evra szabálytalankodott és a szabadrúgás beíveléséből Keita Chiellini elnyomása után a kapuba tudta tenni a labdát. 10 emberrel erőre kaptak a hazaiak, akik még egy nagy védésre is kényszerítették Buffont, és megérdemelten tudták így az 1 pontot otthon tartani.

Statisztikai adatok:

- Labdabirtoklás: 57% vs 43%
- Kaput eltalált lövés (zárójelben a próbálkozások száma): 3(8) vs 1(10)
- Szöglet: 1 vs 5
- Piros lap: Torosidis (63. perc)

Pontozás:

LaStampa.it

Buffon 6.5 - Chiellini 6.5, Bonucci 6.5, Cáceres 5 - Evra 6, Vidal 6, Marchisio 6, Pereyra 6.5, Lichtsteiner 6 - Tevez 7.5, Morata 5.5
Cserék: Coman 0, Padoin 0

Goal.com

Buffon 6 - Chiellini 6, Bonucci 6, Cáceres 6 - Evra 6, Vidal 7, Marchisio 6, Pereyra 7, Lichtsteiner 7 - Tevez 8, Morata 4
Cserék: Coman 0, Padoin 0

Juventus.blog.hu

Buffon 6.5 - Chiellini 6, Bonucci 6.5, Cáceres 5.5 - Evra 5.5, Vidal 6.5, Marchisio 5.5, Pereyra 6, Lichtsteiner 6 - Tevez 7, Morata 5
Cserék: Coman 0, Padoin 0

Az összesített pontok alapján a Roma elleni mérkőzés legjobb játékosa:

CARLOS TEVEZ (összindex: 7,5)

512ab21ab218459409ca4bc16c31a345-kofd-u10402227076148hei-700x394_lastampa_it.jpg

Szavazásra fel!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

Nálunk minden információt megtalálsz, ami a Juventus házatáját érinti: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juventus!

Kommentek

Címkék

0-0 (1) 1-0 (1) 2-1 (2) 2014/15 (5) 2015/16 (52) 2016/17 (37) 2017/18 (20) 2018/19 (4) adidas (2) agnelli (4) alex (1) alexis sanchez (1) alex sandro (10) allegri (25) allianz stadion (1) álomcsapat (11) álvaro (1) arsenal (3) asamoah (1) atalanta (1) atigazolas (98) bajnokcsapat (7) bajnokok ligaja (57) baki (1) baleset (3) balotelli (2) banega (1) barzagli (14) BBC (6) bemutató (1) benatia (3) bernardeschi (1) betegség (1) bevétel (6) bl (1) BL (4) boca (1) Boka Gábor (1) bonucci (31) botrany (1) buffon (53) büntetés (1) caceres (5) calciopoli (1) cancelo (1) cannavaro (3) cavani (2) chelsea (5) chiellini (16) christioano (1) címer (1) cimlap (5) citromdij (2) coman (3) conte (2) coppa italia (9) CR7 (2) cristiano ronaldo (1) csinos (1) csoda (1) cuadrado (6) curva sud (5) dani alves (8) delpiero (1) del piero (16) derby ditalia (2) de rossi (5) diarra (1) díj (4) Dinamo Zagreb (1) di maria (1) donnarumma (1) döntő (16) douglas costa (4) dybala (34) elemzes (49) elmenybeszamolo (1) elődöntő (2) elozetes (27) első (1) emre can (2) erdekesseg (49) Európa bajnokság2016 (3) evolution (1) evra (4) Év gólja (2) fabregas (1) falcao (1) ferrari (1) FIGC (1) finálé (1) first (1) florenzi (1) fontos (37) future (1) gála (7) gazdag klubbok (48) Gilardino (1) giovinco (2) goal (1) gól (3) GoldenFoot (1) golkiraly (4) gotze (1) gundogan (3) győztes (7) halhatatlanok csarnoka (1) hányás (1) hányt (1) hazard (2) hazug (1) hernanes (2) higuain (15) hirek (154) humor (1) hungary (1) igazolás (2) inter (2) interju (21) isco (4) isla (1) JCH (1) jovetic (2) Juve-Lazio (1) JuveBlogAranylabda (1) juvembléma (1) juventus (54) Juventus (51) juventus-chievo (1) juventus-lazio (7) juventus-milan (12) Juventus-Napoli (8) Juventus-Olympiacos (1) Juventus-RealMadrid (25) juventus-torino (3) Juventus - Barcelona (26) Juventus - BayernMünchen (14) juventus - dortmund (5) Juventus - Hellas Verona (3) Juventus - Inter (8) JuveTour (1) kane (1) kapus (7) karambol (1) kassza (15) kehdira (1) khedria (8) klubtörténet (7) korhaz (2) köszönet (2) kozeppalya (9) kulfold (38) kupa (2) lányok (1) lavezzi (2) legenda (32) lichtsteiner (2) llorente (2) Lyon (1) mahrez (1) manchester city - juventus (9) manchester united (4) mandzukic (9) man of the match (25) marchisio (11) mario (1) Mario Mandžukić (6) marotta (32) matri (4) matuidi (3) meccs elozetes (6) mercato (4) messi (5) mexes fojtogat (1) moggi (1) monaco (1) Monaco (1) morata (18) motivation (8) moutinho (1) movie (1) Nagy Ádám (1) Nani (1) newjuvelogo (1) nyilatkozatai (1) okfejtés (1) olaszorszag (26) oscar (7) osztalyzatok (28) pastore (1) pénz (79) pepe (1) pereyra (4) perin (2) pirlo (19) pjaca (1) pjanic (10) platini (3) playerofthemonth (22) playeroftheyear (7) pogba (44) Porto - Juve (1) psg (8) rabiot (1) raiola (3) rakitic (1) raktic (1) rangadó (8) ranglista (8) real madrid (7) rekord (14) rincon (1) Roberto Mancini (1) roma juventus (8) ronaldo (2) rugani (3) scudetto (9) serie a (57) serules (8) simone padoin (1) soriano (2) squadra azzurra (2) stadion (5) statisztika (34) storari (4) sturaro (1) superman (5) szabadrugás (2) szavazas (65) szczesny (1) szerintunk (51) szerződés (37) szívatás (1) szurkolok (1) támadosor (9) tevez (22) Thiago Silva (1) tisztelet (8) toplista (12) torino (3) tortenelem (25) totti (2) tragédia (1) tv (1) ünneplés (8) valencia (2) vedelem (15) verratti (2) vezér (7) vidal (8) video (17) vírus (1) visszavágó (1) willian (1) witsel (1) zambrotta (1) zaza (12) zidane (4) Címkefelhő

Kövesd a Bianconeri-t